2012. november 24., szombat

Művészpalánták


A séf úr

kostolgat

Készülődünk a családi murira




Mamival a hét

... gyorsan elrepült. Kedd reggelre Lulu már elég csúnyán köhögött, ezért úgy döntöttem, inkább maradjon itthon, hogy elejét vegyük egy komolyabb betegségnek. Persze ezt most munka mellett is könnyen megtehettem, hiszen Mami itt volt nálunk és örömmel unokázott.A kicsilány szerencsére - az orvos szerint is - csak megfázott, mégis itthon tölthette az egész hetet. Jól megvoltak itthon, kedden palacsintát sütöttek, szerdán kézműveskedtek, minden nap sétáltak, énekeltek. Lulu jól evett, délutánonként nagyokat aludt és a babákkal újra elkezdett szerepjátszani. (Mostanra állandósult a kuckó, a nagyszobai asztal alatt egy takaró és rajta párnák, gyerekek és játékok kaptak helyet.)
Hull a pelyhes ...
Boldizsár is nagyon élvezte ezt a hetet. Reggelente cuppanós puszival köszönt el Lucától és Mamitól, majd a kapuból még integetett nekik és hangosan sziázott. Örült, hogy én viszem-hozom eleinte a nagy biciklivel, majd  babakocsival. (Teljesen rákattant a kocsira, most állandóan azzal akar menni.) Haza fele már emlegette Banánt és az itthoniakat, majd látható örömmel fogadták egymást Luluval.
Sajnos Mami ma délután hazautazott, de még búcsúzóul elénekelték Lucával a közösen gyakorolt télapós és karácsonyi dalokat.

2012. november 19., hétfő

Mami mesél


Márton napra készült

szalvétából és dióból készített Márton lúd vigyázza a finom falatokat

Apanaptár

hogy tudjuk Apuci mikor ér haza
naptár Lulunak
naptár Bobónak

2012. november 18., vasárnap

Apu utazik-Luca készül

"Mikor mész el Apuci? Én neked nagyon sok puszit fogok adni."

Hetedhét piknik - vasárnapi gyerekfesztivál (Akvárium Klub)

Szerettem volna ma délelőttre még egy tartalmas családi programot találni, így találtam rá a port.hu-n erre rendezvényre. Azt ígérték, hogy kalózok és vizitündérek mesés világa kel életre kézműves foglalkozások (Tündérflotta alkotó műhely) és ügyességi játékok segítségével, amit A világ összes kincse zenés (jazz improvizáció alapú) mesejáték követ.
Így történt, hogy amíg Mami megfőzte nekünk az ebédet, mi időben felkerekedtünk, hogy kezdésre érkezhessünk az Akváriumba. A pénztár és ruhatár érkezésünkkor nyitott, kisebb sorban állást követően (Belépő: felnőtteknek és gyerekeknek 3 év felett 400,-Ft, ruhatár: 200,-Ft/db) be is jutottunk. A színpad előtt elhaladva - ahol már hangoltak a zenészek - jutottunk el a belső két terembe, ahol csodás kis világ várt ránk. Lulu útja először a Halacska bácsihoz (Aquarius) vezetett, ahol bátran előlépett, teljesen egyedül bemutatkozott, megforgatta a hatalmas, színes kereket és remekül kiállta a próbát (elénekelte a Süss fel Nap-ot), amit két fa matrica halacskával jutalmaztak.
Következő állomás a kincskeresés volt, ebben már Boldizsár is nagyon ügyesen részt vett. A homokba rejtett kincseket kellett megtalálni, egy lyukas, szitálásra alkalmas, merőkanál segítségével. Ezt követően szétváltak útjaink Gabesz és Luca vizitündér ereklyéket (hajbavaló papír virágdísz, varázspálca), Boldizsár és én kalóz kellékeket (halálfejes papírkalap és szemtakaró) készítettünk. Öcsivel gyorsan elkészültünk, amíg a többiekre vártunk kipróbáltuk a "kötélpályát" (hintáztunk az egyik lelógó kötélen), majd kerestünk egy szabad babzsákot, ahonnan később megnézhettük az előadást. Lulu nagyon élvezte a színvonalas zenét és a mesejáték is tetszett neki, annak ellenére, hogy szerintem nem az ő korcsoportja volt a célközönség. Nem vártuk meg az előadás végét, mert hosszú volt és a lurkók elfáradtak, de így is nagyon klassz program volt. Luca búcsúzóul még festett egy szép színes (barna, rózsaszín, zöld) elefántot a  falra kifüggesztett nagy közös papírra.



Piroska

Délutáni kinti fogócskázás után

Enyém tiéd

Ahogy az tesók között lenni szokott

Rocker Öcsi



Márton nap a Szederindában

Apa! - Bobó lelécel a műsorból

De hová lett Bobó?
Itt van velünk!
Műsor után - felszabadult fogócska

Micsoda póz!
Lulu nosztalgiázik

Micsoda kettős! (Mindenkinek ment bele valami.)

Kész a lámpás! - Indulhatunk Márton keresésére.

Hol vagy Márton?

Banán 2.0

Közel egy hónapja került hozzánk Banán 2.0, aki - előző társától eltérően - nagyon szelíd és imádja, ha vele foglalkoznak. 
Banán 2.0
 Az első két hétben, hogy megszokjon minket és az új helyét, bent lakott velünk. Kizárólag az előszobában, konyhában és a fürdőben tartózkodhatott és ezt a szabályt Öcsi nagyon komolyan -"Cica, sicc!", "Cica, neeeeeeeem!" be is tartatta vele. Banán igazi kölyökmacska, imád játszani, bújni, nagyokat enni és aludni. A kiszoktatás folyamatos volt, eleinte csak kihívtuk magunkhoz játszani a kertbe, kint adtunk neki enni, majd egyre hosszabb időre akkor is kint hagytuk, amikor elmentünk itthonról. Most már kint játszik-eszik-alszik, csak a napi szeretgetésért jár be hozzánk. (Hosszas nyávogással jelzi, hogy be akar jönni.)
Banánpuszi :D
A gyerekek nagyon boldogok vele, Lulu imád játszani vele és örömmel simogatja, dögönyözi, Bobó, amint meglátja felkapja és megöleli, majd nagy komolyan neveli, hogy mit szabad és mit nem csinálnia. A cica etetését mindketten nagyon szeretik, ezért felváltva adhatják neki az eledelét. A családi bevásárlások alkalmával, mindketten ügyelnek arra, hogy Banán-nak is vegyünk enni. Legutóbb Lulu jutalomfalatokkal szerette volna meglepni a macskát. :)