2012. október 4., csütörtök

SK süni

A neten böngészve találtam rá az alapötletre, sajnos a pontos forrásra nem emlékszem. Első lépésben kartonból kivágtam a sünit, majd sniccerrel háromszögeket vágtam bele, amiket a gyerekek kinyomtak az ujjukkal, majd meghajlították, ezek lettek a tüskéik. Második lépésben alma és körte formákat vágtam ki, amiket a gyerekek kifestettek a csodaceruzával (vízbe kell mártani és olyan mintha vízfesték lenne) és felszúrták a süni tüskéire.



Ovis családi nap

Szombaton az ovis alapítvány családi napot szervezett. A bejáratnál Magdi néni (titkárnő) és Kata néni (Luca dadusa) fogadott minket; náluk lehetett jegyet és napocskapénzt venni. (Ez utóbbival lehetett a büfében fizetni a szülők által sütött süteményekért, szörpért, stb.) Miután kifizettük a belépőt, kaptunk egy pecsétgyűjtő lapot, amire az ügyességi, játékos, kézműves feladatok sikeres teljesítése után kaptunk egy-két pecsétet az óvodai személyzettől. (Számomra nagyon pozitív meglepetés volt, hogy az óvónénik mellett a dadusok és a gyerekek kedvence Feri bácsi,karbantartó, is aktívan részt vettek a közös mókában.)
Szerencsére időben érkeztünk, így volt idő felfedezni az óvoda kertjének "tiltott" (a kiscsoportosok része egy külön elkerített terület a kertben, ezért ők a többi részre nem tudnak bemenni) zugait és nem kellett sorban állni az ugrálóvárnál sem. Néhány feladatot persze mi is kipróbáltunk.

talicskaverseny

mászóka - versenyen kívül
golfozás
sütiztünk is
A végén a szülők meglepetésére a kicsik tornáztak ("Előre jobb kezedet, utána rázzad ...), majd meglepetésként csoportonként kaptak egy-egy gázos lufit, amit közösen engedtek fel az égbe.
Óvatosan fogjátok!

felszállt a lufink

örömmámor

2012. október 1., hétfő

Egyedül a bölcsiben

Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogyan viseli Luca az óvodát, de arról még nem írtam, milyen is a bölcsis élet Luca nélkül. Tudtuk, hogy a változás Öcsit is érzékenyen fogja érinteni, ugyan a bölcsi nem változott, de szeptember óta heti 3 helyett heti 5 napban jár oda, ráadásul "egyedül", a nővére és közös kis barátjuk, Dani - aki Bobóhoz is közel áll - elballagott. Reggelente Apa szállítja autón az ifjúurat a Szederindába, ahol mindig örömmel fogadják. A reggeli búcsúzás hosszabbra nyúlt, bújik, nehezen válik el Gabesztól, sírás nem jellemző.
"Bobó egyre többet csacsog, nagyon sok mindent próbál megnevezni. ... Dani és Luca hiánya lassacskán megérett benne. Eleinte sokszor kereste őket, még a tányérjaikat is kiapkolta és kérte Dan-Dan üljön mellé. A mai napig neki tulajdonítja a szivecskét és Lucának madárkát. Mióta ők nincsenek a kiegyensúlyozottsága kissé visszaesett. Otthonához kötő tárgyait, de ruháit sem engedi el egy percre sem. Újabban táskástul megy ugrálni is. A felkínált tevékenységekben örömmel vesz részt ... A tornákon nem szeret részt venni, de az akadálypálya nagyon érdekli őt! ...
Lassan elengedi átmeneti tárgyait. Hozza-viszi, de játék közben sokszor megfeledkezik róluk pont úgy, mint Luca."
Délutánonként Lucával megyünk érte, rögtön felismer minket, ahogy odaállunk az ajtó elé, hogy becsöngessünk. Rohan hozzám és gyakran beinvitál, hogy nézzem meg mivel, mit játszott éppen. A kézműves alkotásaira nagyon büszke, a ruháit megismeri és egyre ügyesebben öltözik egyedül. Imádja, ha a biciklivel érkezem, mert ilyenkor hazafele Ő ülhet benne és Lulu futóbringázik. Hazainduláskor gyakran emlegeti Dan-dan-t, ami azt jelenti, hogy szeretne vele találkozni. Erre szerencsére hetente többször is van alkalma, mert ovi után felváltva Dettiéknél, nálunk vagy épp a játszón bandázunk.
Itthon egyre többet beszél, dúl a vonatszerelem, imádja a Bogyó és Babóca mesét nézni, minden este kakaót iszik, ugrál a matracon, ügyesen mossa a fogát, gurgulázik, ha meghamizom, odavan Apáért és Lucáért és újabban a saját macskánkért. Még mindig imádnivaló eleven kis kölyök.

2012. szeptember 30., vasárnap

A Dun(d)ánál

Több mint 10 év után voltam újra Dömsödön. Az anno anyai nagyszülői nyaraló most Ágiéké, hozzzájuk mentünk látogatóba.
Az odaúton persze nosztalgiáztam, kicsi családomnak elmeséltem, milyen volt sok-sok évvel ezelőtt a kedvenc fehér 100-as Skodankkal az odaút (Rekkenő meleg, hütővíz felforrt, apa(Kempi)-bátyus séta a legközelebbi faluba vízért, anya(Nagyi)-hugi-jómagam a kocsiban várunk. Később aztán rutinosak lettünk és palackban vittünk magunkkal vizet.) vagy Laci papa hogyan tudta kiválasztani a helyi szombati piacon kopogtatással a legfinomabb dinnyét és hogy Márta mama imádta a fagyit, amit kis termoszban vittünk haza neki a faluból ...
a hajóskapitány
A falu és az "üdülőtelep" nem sokat változott, ugyan van néhány komolyabb téglaház, de az összkép a régi; a Dunán sorakoznak stégek, csónakokkal, esetenként horgászokkal, a töltés túloldalán pedig kisebb-nagyobb felújított vagy elhagyatott faházak fekszenek. A régi ház is teljesen átalakult, de az atmoszférája a múltat idézi. A gyerekek hamar otthonérezték magukat és örültek Áginak és Péternek. Miután felfedeztük a szárazföldet csónakba szálltunk és meghódítottuk a vizet is. A komoly fizikai munkát a villanymotorra bíztuk, de, aki ismer, az tudja, hogy az evezés nálam régi szerelem, ezért nem álhattam meg, hogy rá ne vegyem a törpéket némi lapátolásra. Ebéd után, amíg a gyerekek pihentek (Bobó aludt, Luca pihent, majd Áginak segített a konyhában) még arra is jutott idő, hogy kicsit kettesben csónakázunk; tényleg van valami romantikája a dolognak. ;)
hattyúetetés - Luca és Ági
Alvás után Öcsivel még egyszer vízre szálltunk, Lulu a parton maradt, hattyút etetett és próbált halat fogni. Indulás előtt Gabesz elment a CICA-ért, akit, mindenki örömére, ajándékba kaptunk a szomszédoktól. Négyen indultunk és öten tértünk haza, Bobó, Luca, Apa, Anya és egy 5 hónapos koromfekete kandúr. (Gabesz javaslatára Lulu először Tégla-nak nevezte el, majd kijelentette, hogy legyen inkább Banán!)