2011. szeptember 14., szerda

Bobó hírek

Boldizsár egyértelműen elindult az önállósodás útján. Kicsi fiúnk egyre többször ragadja meg egyedül a kanalat és próbál vele több-kevesebb sikerrel valamiféle ételt juttatni a szájába. A minap krumplipüréből meglepően sok landolt a szájában, ma este pedig a májkrémes falatokat kanalazta lelkesen. Sőt, tegnap a vacsoránál teljesen egyedül ivott a kis üvegpoharából.
A járáshoz továbbra is segítségre van szüksége, többnyire csak az egyik kezünket fogja és úgy lépked, illetve próbál szaladni. Néha Lulu is besegít, szeret hármasban kézenfogva sétálni, élvezi a nagy tesó szerepét. :) A lépcső mászás -lényeg, hogy jó sok legyen belőle - felfele igazi móka, lefele még kihívás, de a kisebbekkel már könnyedén boldogul. Mostanra a kanapéról, ágyról lemászás sem jelent különösebb akadályt. Kedvelt szórakozása, legyen szó bármilyen ajtóról, azok nyitása-zárása és a gáztűzhely gombjainak tekergetése, no meg konnektor és az összes műszaki cikk babrálása. A Lucánál bevált barikádozás Bóbot nem állítja meg, így igazság szerint nem nagyon szeretem a szememet levenni róla.
Időközben a beszélőkéje is nagyon beindult, a babanyelv mellett egyre több értelmes szófoszlányt mond - csip-csipcsirip (madár), cica, au (vau-kutya), tuturitu (kukuriku), de. Már most Öcsi a bölcsi nagy bohóca, mi lesz, ha tényleg elkezd majd beszélni.

2011. szeptember 13., kedd

Vendégségben Csilláéknál - Jászágó

barinézőben

Emma megtette első önálló lépését

közös csajos uzsi

kétkeréken a család apraja nagyja

próbáltuk tartani a tempót

Beszoktatás a bölcsibe II. hét

Hétfőn ismét vidáman cumikkal és Csücsökmanóval felszerekelezve indult bölcsibe a csipet csapat. Miután még egyszer tudatosítottam Luluban, hogy majd alvás után találkozunk hamar elbúcsúztunk egymástól. Izgultam, elsősorban a még mindig cickón elalvó Bobó miatt, hogy fog menni az első nap Anya nélkül. Miután tetőtől talpig kitakarítottam a házat indulhattam is vissza a bölcsibe, hogy kéznél legyek, ha az altatásnál szükség lenne rám. Érkezésemkor Öcsi épp teli torokból nyomta, nehéz volt betartani a játékszabályokat és nem berohannni a síró gyerekemért. Aztán lassan elcsöndesedtek a gyerekek, bíztam benne, hogy édesdeden alszanak. Röpke másfél óra múlva megérkezett két gyermekem a "váróba". A kicsilány szemhunyásnyit se aludt,de csendben pihent az ágyában. Szerencsére a fáradtság ellenére elég jól telt a nap hátralévő része. Csilla néni beszámolójából megtudtam, hogy mese nap volt, a Vidám mesék egyik meséjét (Rút kiskacsa?) olvasta fel a gyerekeknek, akik közül Luca és Dani el is játszották azt a többieknek.
Kedden már rutinosan átadtuk Csilla néninek az alvókákat, majd megbeszéltük, hogy uzsonnánál találkozunk. Gondoltam, hogy nagyobb gond nem lesz, sőt Luca fáradtsági szintjét látva reméltem, hogy most már ő is simán el fog aludni. A biztonság kedvéért az altatás idejére riasztható távolságban kellett lennem, ill kérték, hogy ébredésre feltétlen érjek oda. (Kihasználtam a hirtelen jött szabad időt, tornáztam egy nagyot és finomat ebédeltem Rita és Gréta baba társaságában.) Bobesz most is sírva aldut el, de mindketten jól aludtak. :) Hazafele egy katica is velünk tartott, akit Luca készített dióhéjból.
Szerdán Boldizsárnak leesett a tantusz, hogy Anya bizony a búcsú puszi után elmegy, sírt, csak sírt, a szívem megszakadt, de erőt vettem magamon és távoztam. (Annak idején ezt már átéltem Lucával, tudom, hogy csak addig tart, amíg ki nem lépek a kapun, de akkor is nehéz. Azzal vigasztaltam magam, hogy kivettem egy nap szabadságot és elmentem moziba és a barátnőimmel ebédeltem.) A megbeszéltek szerint uzsonna felé érkeztem, egy vidám, kipihent Boldizsár és egy hüppögő Luca fogadott. (Öcsi most is kicsit korábban feküdt, mint a többiek, de most már sírás nélkül, könnyedén elaludt.) Nagyon fáradt maradt, mert későn aludt el és ugyan hagyták volna tovább aludni, de felébredt a többiekre.
Csütörtökön Öcsi ismét sírt, amikor elmentem, de Luca most is örömmel vetette bele magát a bölcsis életbe, nagyon várta már a torna órát. (Kihasználtam az időt és gyorsan megfőztem msánapra ill előkészültem a htévégére is, hogy ne a főzéssel menjen el majd az idő.) Délután mindkét manócska lelkesen üdvözölt, Bobó engem látva az uzsonnáját persze hamarjában inkább cicire cserélte.
A beszoktatás viszonylag könnyedén, zökkenőmentesen ment, amihez szerintem nagyban hozzájárult a kicsi csoportlétszám (max. 8 fő) és a családias közeg.