Kippkopp és gyerekei

Tegnap Bábszínházban (Kolibri Fészek) voltunk Lucával. (Eredetileg Apával ment volna a kicsilány, de anyahiánya volt, így mégis én lettem a kísérője. Persze a fiúk sem tétlenkedtek, miután kitettek minket a színháznál elmentek felfedezni Budapestet.) Szerencsére időben érkeztünk, miután levetkőztünk, sikerült is remek helyet találnunk az első sorban. (Tényleg ez volt a legelső sor, mert nem székre ültünk, hanem a színpad elé a földre letett párnákra.) Alig helyezkedtünk el, amikor befutott a mézeskalácsot kezében szorongató Olivér Vikivel. Luca azon nyomban kijelentette, hogy "Éhes a pocakom!". Szerencsére nekünk is jutott mézeskalács, amit még az előadás előtt gyorsan el is fogyasztott Lulu. (Aztán persze a játék alatt anya ölében még számos ropi is követte.) Felgördült a függöny és megjelent a színpadon Kippkopp és Tipptopp, ettől kezdve Luca elvarázsolt arccal figyelte az eseményeket. Olyannyira magával ragadta a játék, hogy két alkalommal hangosan is "közbeszólt". Először azt kérdezte meg, hogy "Ki sír?" - látni lehetett rajta, hogy a jelenet emocionálisan komolyan megdolgoztatja. Azóta is, ha mesél az előadásról, mindig beszámol a síró kis süniről, akinek elment az anyukája. A második alkalommal Kippkoppnak és Tipptoppnak segített megtalálni "Ott vannak!" a kis kipikopikat. Végig nagyon élvezte a darabot - ami majd egy óra hosszú volt - , az érdeklődése csak néha kalandozott el az élő zenei aláfestést szolgáltató művész felé. Olyannyira érdekelték a hangszerek, hogy az előadás után odamentünk a bácsihoz, aki nagyon kedvesen fogadta Lucát és hagyta, hogy a bátor csöppség kipróbálja a különböző xylofonokat, sőt külön neki megmutatta az esőcsináló hangszerét is.
Szerintem nagyon színvonalas darab, gyermeklelkű felnőtteknek is szívesen ajánlom. Mi legközelebb is megyünk :D