Az orvostól és a szülésznőtől azt az "utasítást" kaptam, hogy második gyerek lévén bizony induljunk el időben, legkésőbb a rendszeres 15 perces fájásoknál, a kórházba. Némi tanakodás és telefonos konzultációt követően a rendszeres 10 perces fájásoknál riasztottuk Kempit, hogy jöjjön át Luluhoz, mert indulnunk kell a kórházba. Utólag úgy gondolom, hogy jobb lett volna az ösztöneim után menni és csak jóval később elindulni, mert akkor lett volna lehetőségem most is otthon, ágyban vajúdni és a fájások közt kényelmesen megpihenni, esetleg aludni. A rendszeres fájások nem voltak vészesek, de az alvás bizony nagyon hiányzott. Helyette sétálhattam és kb félóránként vizsgálgattak, ami nem volt épp túl kellemes. Miután fél6-kor megérkezett a doki és burkot repesztett az események felgyorsultak és a fájások bizony nagyon felerősödtek, amit most nem viseltem olyan hangtalnul, mint korábban. A kitolás is hosszabb ideig tartott, de így is gyorsan kibújt a mi kis hajas babánk. Boldi érkezése összességben nehezebb volt, mint Lucáé, de most is hálás vagyok azért, hogy a vakbélműtétem ellenére természetes úton szülhettem.
És bizony volt, ami kárpótolt, a kicsi legény már a szülőszobán lelkesen szopizott, ami óriási öröm volt számomra.
És végül a születési adatok: Boldizsár 2010. szeptember 2-án 8.00-kor (3200gramm, 52cm, 10/10-es apgar) látta meg a napvilágot.
És bizony volt, ami kárpótolt, a kicsi legény már a szülőszobán lelkesen szopizott, ami óriási öröm volt számomra.
És végül a születési adatok: Boldizsár 2010. szeptember 2-án 8.00-kor (3200gramm, 52cm, 10/10-es apgar) látta meg a napvilágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése