2009. március 25., szerda

Miért nem alszunk éjszaka?

Felbuzdulva azon, hogy ismét Szekszárdra utazunk gyorsan nekiláttunk a neten utazóágyat keresni. A kínálat elég széles és valójában komolyabb különbség csak a designban van. Próbáltunk a pénztárcánkat is megfelelő darabra akadnunk, sikerült, igaz a világ másik végére kellett érte mennünk. És ha már ott jártunk egy füst alatt megvettük a járókát is. (Előzetesen vaciláltunk a hat ill. nyolcszögletű variációkon, de végül csak stílusosnak találtukés nem praktikusnak. Maradt a jó öreg négyszögletű fa járóka.) Tapasztaltabb szülők azt mondják nem lehet elég korán kezdeni a gyermek beszoktatását. A hétvégén fel is állítjuk a nappaliban és Luca használatba is veheti a saját kis birodalmát. :)
Az utazóágyat már otthon felállítottuk, majd Lucával teszteltük Szekszárdon. Részben bevált, részben az őrületbe kergetett. Könnyű felállítani, praktikus a pelenkázója, de az a fránya matrac zizegős anyagból készült, ami piszkosul zavart az alvásban. Luca minden mozdulatára felébredtem és Ő is eléggé nyugtalanul aludt. Valamit tennünk kell ellene, varrunk rá lepedőből huzatot vagy vágunk bele egy megfelelő méretű polifoamot, esetleg mindkettő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése