2015. október 4., vasárnap

Lutzmannsburg, Family Park

Szerencsére Gabesznak a nyáron már nem kellett utaznia, így augusztus végén még egy extra hetet (5 napot) tölthettünk együtt. Az elmúlt évek tapasztalata szerint ilyenkor már gyakran esett, hűvösebb volt, ezért olyan helyet választottunk, ahol az időjárástól függetlenül lehetett fürdeni és egyéb programokat is kínált. Lutzmannsburg (Locsmánd) szállodái pont megfeleltek az elvárásainknak. Az egyik hotelben, amit közvetlen fűtött alagút kötött össze a fürdővel, lefoglaltunk egy családi szobát all inclusive elátással, amivel a négyszeri étkezésen felül és egész napos ital ellátáson túl, még ingyenes fürdőbelépő, bicikli és görkori bérlés, napközben bowling is járt, sőt a gyerekeknek minden nap 4 órától animátorok biztosítottak programot a játszóházban.
(Részemről a játszóház elhelyezéséért plusz pont jár a szállodának, ugyanis az étteremnek két szárnya volt, ebből az egyikben a gyerekes családoknak voltak az asztalaik és a játszóház ebből a helységből nyílt. Ha gyerekek befejelzték a vacsorát rögtön elmehettek játszani, mi meg kettesben tülthettünk egy kis időt.)
 
Az utolsó nap időben kijelentkeztünk a szállodából és átmentünk a "szomszédos" Family Park-ba. A parkban nagyon sokan voltak, a játékokhoz sorba kellett állni, de ezzel együtt is nagyon élveztük. Abszolut családi favorit a krokodilos "csúszda", az óriás csúszda, a polip és a sárkány barlang. Bobó top listáját ellenben a hullámvasút vezeti. (Mi lányok gyomorilag csak 1 kört bírtunk, Gabesz további 2-3 körig még kitartott Öcsivel.)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése