2010. április 7., szerda

Játékszenvedély

Luca még járni sem tudott, amikor elkezdett szenvedélyesen rajongani a motorok iránt. Eleinte csak messziről figyelte a tovarobogó "nagyokat", majd nekiállt közelebbről is megismerkedni e csodás járgányokkal - toligálta és cipelte őket. Mindezt olyan lelkesen tette, hogy Ő lett a játszótér hivatalos parkolóőre :D A születésnapjára megleptük a legkisebb motorral, ami bizony egészen sokáig nagynak bizonyult. Hétfőn este megtört jég, Lulunak sikerült a lakásban egyedül felülnie, majd leszállnia imádott mocijáról, végül el is indult vele - eleinte ugyan többet ment hátrafele, mint előre, de legalább mozgásba hozta a járgányt. (Az egész este ezen mozdulatsor begyakorlásával telt.) Ma már magunkkal vittük a játszóra a motort és nem hiába tettük, mert Luca lelkesen mutogatta újdonsült tudományát kicsiknek és nagyoknak.
A másik szenvedélye a homokozó. Legyen napsütés, szél vagy szemerkélő eső nekünk a játszón, pontosabban a homokozóban a helyünk. Napi menetfelszerelésünk része a két lapát, a gereblye, egy-két vödör és homokozóforma. Persze a legnagyobb szórakozást a lapatolás, a homokvár-rombolás és a homoktúrás jelenti. Ma az egyik kis havertól kölcsönvett egy nagyobbacska lapátot, majd mosolyogva közelített felém és hangos kurjongatás közepette nyakamba lapátolt egy kis homokot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése