2009. december 10., csütörtök

Nyavalyák

Szerdán hajnalban szokás szerint felébredt Luca, gondoltam a szokásos szopi és alvás következik, de nem így történt. Ugyan szopizott egy keveset, de ahelyett, hogy elaludt volna felült az ágyban és elkezdett hangosan sírni. Próbáltam megnyugtatni sokféle módon, de nem jártam sikerrel. Végül betettem a mei tai-ba és lejöttünk a nappaliba, hogy legalább Gábor pihenhessen még. Énekeltem neki - persze csak kíméletesen ;) - beszéltem hozzá, sétáltunk, már-már elpilledni látszott, amikor hirtelen többször egymás után hányt. Ez volt az első alkalom, megrázó élmény volt számomra. Láthatóan Luca viszont megkönnyebült utána. Átöltözés, lemosakodás után gyorsan álomba is zuhant és csak 10 óra után ébredt fel. Reggel jókedvűen kelt Teljesen egészségesnek tűnt, láznak, hőemelkedésnek hírét se hallottuk. Gondoltam diétára fogom, ki tudja, mi okozhatta a galibát. Aztán még a délelőtt folyamán volt egy hosszú, fájdalmas sírás. Konzultáltam a gyerekorvossal, aki azt javasolta, hogy amíg kijön személyesen megnézni Lucát, addig is adjak neki egy lázcsillapító kúpot, mert annak fájdalomcsillapító és görcsoldó hatása is van. A kúp hatott, a kicsi lány majdnem 3 óra hosszat aludt. A vizsgálat szerint tüdő, torok tiszta, azonban taknyos - ezt eddig is tudtuk - és az húzódhatott rá a bal fülére (hallás, egyensúly) és ez okozhatta a hányást. Napi 3x10 perc fülmelegítés és napi 2x3 csepp fülcsepp. Törpe a fülmelegítést elég jól viseli (Babazokniba töltöttem sót, amit mikróban melegítek, majd beleteszem egy másik babazokniba és úgy Pocak fülére, ahová egy kötős füles saőka segítségével rögzítem.), főleg, hogy a szükséges 10 percet általában a hintában töltheti ;) A fülcseppentés két emberes, küzdelmes feladat, mert muszáj lefogni, hogy kibírja a cseppentést és hogy utána maradjon még 1 percet fekve. Persze mindehez közel 2 hete társul a rendszeres (napi 2-4 alkalommal) orrszívás. Most ott tartunk, hogy tudja, hogy az orrszívás után jó lesz neki. A tengervizes orrspray-hez már tartja a kis fejét és lelkesen kóstolgatja a lefolyó sós vizet. Előfordult, hogy már az orrszíváshoz is tartotta a kis buksiját és nem kellett lefektetnem és lefognom, de ez még nem túl gyakori. Remélem, nemsokára újra egészséges lesz a kicsi lány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése