2009. április 19., vasárnap

Az új Mei Tai

Pénteken a fülem egész nap a csengőre szegeztem, hogy tuti meghalljam a postást, mert érkezik az ajándékom. Füleltem, de hiába, értesítő, hogy csomag érkezett, átvehető a postán. Szopi után gyorsan összekészülődtünk, hogy a kölcsön a Mei Tai-ban átvegyük a miénket. Beborult, ezért itthon ragadtunk, de szerencsére Gábor időben végzett és vállalta a kézbesítést. :)

A beavatásra másnap került csak sor, Gábor tette a puttonyába Pocakot. Eleinte furcsa volt neki, kicsit sírt is, aztán kényelmesen elhelyezkedett az erszényben és élvezte az apja közelségét. :)
Ma az Omszki-tóhoz kirándultunk, én vittem Mei Tai-ban Lucát, Gábor tolta az üres babakocsit. Egy kicsit rövidebbre vettem a MT bodyját (hajtottam egyet a derékpánton), így kint volt belőle Csipetke buksija és kedvére nézelődhetett, már amikor a túlzott napsütés ellen nem volt rajta kapucni. Sajna a tónál csak annyi ideig maradtunk, amíg Pocak meguzsonnázott, mert elkapott minket az eső.

Hazafele azért sernyő és esőkabát hiányában jó szolgálatot tett az esővédővel felszerelt babakocsi. Sürgősen utánajárok hogyan lehetne hordozós esőkabátot beszerezni vagy átalakítani egy hagyományosat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése