2015. szeptember 13., vasárnap

Kézműves tábor

Úgy terveztük, hogy július 3. hetében mindkét csemeténk kézműves napközis táborba megy a Faluházba. Aztán 2 nappal a program előtt Öcsi bejelentette, hogy Ő inkább a Mamihoz megy Szekszárdra. Gyors újratervezés következett. Luca elkezdte hétfőn a tábort, Bobó pedig szerdán elutazott Szekszárdra.
A kicsilány végig nagyon lelkes volt, élvezte a kézműves foglalkozásokat és örült, hogy együtt lehetett ovis barátnőjével, Szonjával. A hét folyamán készített fülbevalót, kitűzőt, szoknyát a babájának és saját magának, pinatat, rajzolt és festett különböző anyagokra (papír, kő, selyem) tervezett ruhát és minden nap tornázott. Pontosabban betanult egy táncot, amit a tábor végén, nekünk szülőknek, elő is adtak.
A képeken a maga által készített fülbevalót és szoknyát viseli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése