2015. április 19., vasárnap

Testvérként játszani

Luca és Bobó nagyon jó testvérek, az esetek többségében szívesen játszanak együtt vagy egymás mellett, csak nagy ritkán vágynak privát szférára. Közösen rajzolnak, kézműveskedenek, szerepjátékoznak. Általában Luca osztja a lapokat, de szerencsére elég rugalmas, így Bobó kreativitása is kibontakozhat. Ma éppen bunkit építettek 6 szék és 3 takaró felhasználásval, elemlámpával világítottak. Lulu a babáját, Bobó nagykutyát és a kardját vitte magával, hogy harcosként megvédelmezhesse a támadástól a többieket.
Egyre többször lefoglalják magukat ill. egymást, szólnak, ha igény tartanak rám. Ilyenkor segítségre van szükségük vagy társasozni, kártyázni, sütni-főzni, esetleg kézműveskedni szeretnének.
Ma krepp papírból girlandokat készítettek először az én segítségemmel, aztán már nélkülem együtt és egyedül is.


A barátaikkal ovin kívül is szeretnek együtt lenni. Lulu gyakran meghívja Regit, Szonját, Daniékat és őt is sokszor invitálják. Boldizsáréknál ez még elé ritka, de látva Lulut ő is igényli, ezért inkább csak mi látjuk vendégül a kis barátait, Barnust, Izáékat.
Tegnap épp Iza és Bius volt nálunk. A két lány szinte egykorú a mieinkkel, így ilyenkor mindnekinek akad társa, nincs kiközösítés, párban vagy közösen játszanak/játszunk.
ugróiskola

lánykérés?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése