2014. január 2., csütörtök

Kis karácsony, nagy karácsony

Nem tudom ki, hogy van vele, de nekünk egyre nehezebben megy megőrizni az ünnepek varázslatos világát a gyerekek számára. Nem könnyíti meg a dolgunkat az sem, hogy a Karácsonyról a családtagoktól, az óvónéniktől, a barátoktól és persze a médiából is hallanak. Van ahová a Jézuska, van ahová az Angyalkák, van ahová a a Mikulás, stb. hozza az ajándékokat, ami közös, hogy mindegyik szigorúan titokban teszi ezt.
Mivel Luca délutánonként már csak nagyon ritkán alszik a fenyőt idén már vele közösen díszítettük. Nagyon élvezte a dolgot és kíváncsian várta az öccse reakcióját
Már állt a fa és a vacsora is az utolsó fázisba került, amikor a gyerekek Gabesszal együtt sétálni mentek, hogy az Angyalkák teljesíthessék küldetésüket.
ajándék bontás
A kis csengettyű hangjára sietve indultak le a Manók, majd a közös éneklést követően egy szempillantás alatt kibontottak és kipróbáltak minden ajándékot. (A miénket is.) Kirakóztunk a gyöngyökkel, üzembe helyeztük a mozdonyt, házat építettünk, diót törtünk és persze ettünk-ittunk. Meghitten, boldogan telt az este.
 
 
Az est fénypontja Mézi közös elfogyasztása és a csillagszóró volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése