2013. szeptember 29., vasárnap

Almaszüret a Dédinél

Közel 4 év után most először látogattunk Biatorbágyra. Az én telkem felismerhetetlenségig belepte a gaz, még szerencse, hogy áll rajta egy könnyen felismerhető barna kis ház. Tatus telke - az öreg 86 éve ellenére - bezzeg most is szépen gondozott.
kicsit kemény

de édes
A gyerekek első dolga az volt, hogy elfogyasszanak egy-egy frissen szedett óriási piros starking almát, majd közösen felfedeztük a kertet és a benne rejtőző gyümölcsöket és zöldségeket. Persze a kergetőzés, nyafogás, bújócskázás, létrára mászás mellett almát is szedtünk.

Ezt mind én szedtem!
A friss levegő és a mozgás hamar megtette a hatását, délben kicsi és nagy egyaránt korgó gyomorral ült asztalhoz.


Tatus répalevessel készült nekem :)
Amíg Boldizsár aludt az örgek folytatták az almaszedést, mi meg Lucával betakarítottuk a paradicsomot és a sóskát. Majd Öcsivel kiegészülve kalandoztunk nálam a gzaban és gyűjttöttünk diót is. 
Aynuci kutyusom bogáncsos lett!

Sziaaaaaaaa!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése