2013. május 21., kedd

Hetedhét piknik - május

Május első napsütötte vasárnapján második alkalommal látogattunk el az Akvárium Klub Hetedhét Piknik rendezvényére. A program igazi családi esemény; koncerttel, kézműves foglalkozásokkal (by Tündérflotta), mini kötélpályával és egyéb közösségi eseményekkel várják a látogatókat. Tekintettel a jó időre a programot a szabadban, a klub feletti füves területen rendezték meg. 


Készítettünk egyedi, színes, virágos hajgumikat, színeztünk madarakat, csipkemintás mézeskalácsot készítettünk, Öcsi a kötélpályán egyensúlyozott, Lulunak  hosszú-hosszú sorban állást követően arcfestés készült és mindeközben élőben hallgattuk Bognár Szilvit és zenekarát.

 Amíg Luca és Apu sorban álltak mi Boldizsárral igazi fiús programot rögtönöztünk. Felfedeztük Budapest tömegközlekedését; villamosoztunk, metróztunk és még földalattival is mentünk.A legnagyobb sikere az alagútnak volt.
A hosszúra nyúlt, eseménydús délelőttöt egy isteni ebéddel zártuk a Buddha Express-ben. (Hangulatos gyorsétterem, ahol a látványkonyhában frissen, wokban készítik az ételeket.)

(Persze az Anyák napját is megünnepeltük, úton a rendezvényre én például isteni rózsafagylaltot kaptam az egyik kedvenc fagylaltozómban. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése