2013. március 31., vasárnap

Húsvétolunk

Az időjárás nem kedvezett a kerti tojáskeresésnek, ezért a nappaliban rejtettük el a csokitojásokat, a répába csomagolt (ovis, bölcsis jellel ellátott) cukorkákat és a nyuszi ajándékait.
A középső répát (belga sör) Gabesz kapta

Lulu gyakorlott keresőnek bizonyult, hamar felfedezte Bobó ajándékát és sok tojást és répát is megtalált. Öcsi is ügyeskedett, némi testvéri és szülői segítséggel szép számban sikerült neki is finomságokat gyűjtenie. 
Nézd, guminyuszi!
A szirénázó tűzoltóautót Apával rögtön össze is szerelték, nagyon tetszik neki, hogy világít és nénózik. A délutáni alváshoz fel is kellett vinnünk, szerencsére sikerült elérnem, hogy ne aludjon azért vele. (Elég hangos kis járgány, de Öcsi még  hangosabban tud szirénázni.)
Luca a saját ajándékára csak a végén bukkant rá, hangos örömkurjantással fogadta a kétkerekűjét.
A pótkereket szándékosan nem szereltük fel, mert ismerve a kisasszony biztonsághoz való ragaszkodását úgy gondoltuk, csak nagyon nehezen lenne hajlandó később megválni tőle. Szóvá is tette a hiányát, majd a bennti gyakorlatozás során többször dühös is lett a sikertelensége miatt. Késő délután dacolva a hideg széllel kimentem velük gyakorolni. Az indulás nehezen megy még neki, de már egész jól teker. Bobó lelkes drukkere volt, mindig megtapsolta, ha ügyesen ment.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése