2012. augusztus 9., csütörtök

Szilvásvárad - dotto és kalandpark

Az előzetes terv szerint ma a kilátóba túráztunk volna, de Boldizsár hajnali ébresztője és a felgyülemlett fáradtság kiütéssel győztek. Tíz után sikerült csak elindulnunk ráadásul a helyszínen kiderült, hogy a dotto - amit előzetesen már beígértünk a csemetéknek - nem megy fel a kilátóba. Gyorsan módosítottuk a programot, dotto oda-vissza a völgyben, majd igény esetén kalandpark.

A kisautó vezetője nagyon kedves volt, visszafele a kedvünkért megállt a "vadasparknál" és megengedte, hogy kicsik is vezessenek.

A Kalanderdőben a gyerekeknek két pályát - Mókus és Maci - alakítottak ki, ezek közül a mi apróságainknak igazán csak a Maci - az is szülői segítséggel - volt teljesíthető. Lulu nagyon bátran nekiindult a kötélpályának és több gyakorlatot is sikerült segítség nélkül teljestíenie.
Az indulásnál Apa segített

Hegymászópalánta
Koncentráció

Alagút - a nagy kedvenc
Boldizsár persze nem maradt ki semmi jóból, bátran és ügyesen követte nővérét a pályán. Méreténél fogva többször szorult segítségre, de amilyen kicsi olyan erős és a fáradtsága ellenére is nagyon kitartó volt.
Biztos kézben

Tarzan

Akár a katonák
Pihenő hegymászók


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése