2012. június 15., péntek

Mostanában

Nemigen írtam rólunk, pedig a gyererkek nap mint nap valami újdonsággal lepnek meg. Luca bölcsi után vagy lefekvéskor részletesen beszámol a bölcsiről. Elmeséli hanyadikként érkeztek, miket ettek, kivel és mit játszott, milyen színű ágyban aludt (ha épp nem csak pihent) és mikor, hol ették meg Bobóval és Danival a reggeli induláskor zsebébe rejtett meglepetést (gumicukor, csoki, stb). Most már nem csak a kézműves foglalkozások és a torna egyik legaktívabb résztvevője, hanem az énekes-mondókás délelőttök hangadója is. Itthon is megállás nélkül énekel, gyakran persze saját átiratokat. :) Újabban egyre több kis társát emlegeti itthon, reggelente szép ruhába kell öltöznünk, mert Fédra is abban lesz és előfordul, hogy nem akar pisilni, mert majd csak Danival szeretne. Budával építeni, Olivérrel autókázni szeret és a minap Angelikával kettesben vonultak el uzsonna után a játszószobába babázni. Bobóval napközben csak az étkezések és a szabad játék során a kertben ill. délután találkozik, de minden nap beszámol arról, milyen napja volt az öccsének.
Boldizsár reggelente most már engem is úgy ébreszt, hogy odaadja a telefonomat és a szemüvegemet, majd elkezd rendületlenül rámolni. A bölcsiben nehezen válik el tőlünk, gyakran nem akar elereszteni  minket és sír. Aztán persze hamar megnyugszik, továbbra is vidám, kiegyensúlyozott; az akaratossága a bölcsiben is megmutatkozik. Imád alagutazni, csúszdázni, gurulni, kulcsot lopni és lelkesen kézműveskedik (fest, ragaszt, gyurmázik). A műveire nagyon büszke, mindig megmutatja a falon, hogy melyiket készítette és persze ilyenkor nagyon örül magának.Vasárnap óta már ő is lelkes futóbringa tulajdonos, különösebb gyakorlásra nem volt szüksége, már az áruházban profin "tekert". Annyira ráharapott a dologra, hogy csütörtökön Gabesz babakocsit már nem, csak két bringát szállított magával a bölcsibe, amivel aztán délután gond nélkül hazajutottunk.
A törpék nagyon szeretik egymást, gyakran - kisebb-nagyobb veszekedésekkel tarkítva - keresik egymás társaságát és örömmel bandáznak együtt. Mára remek lakótársak lettek, a fektetés sem okoz különösebb nehézséget esténként. Mese után Boldizsár esténként puszival szeretne elköszönni Lucától, aki ezért nem különösebben rajong, ezért általában kiegyeznek egy hasra pusziban, majd nyomás aludni. Öcsit ilyenkor még egy kicsit ölbe vesszük, ringatjuk, énekelünk neki, majd szépen lefekszik, magához öleli Vau-vaut, Brum-brumot és az éppen aktuális további kedvenceket és elaltaja magát. Utána odakucorodunk Luca mellé a földre és miközben a haját, pofiját simogatjuk elmeséljük neki a napját, majd egy puszi vagy ölelés után szép álmokat kívánunk nekik és reménykedünk abban, hogy nyugodt éjszakánk lesz és kipihenten fogunk mi is ébredni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése