2012. január 12., csütörtök

Nagydolog 2.

Tegnap este Luca hatalmas meglepetésemre kijelentette, hogy nem kér pelust, bugyit adjak rá a pizsama alá és az összes pelust adjam vissza Bobónak. Ja és készítsem be a szobájába a biljét, hátha szüksége lenne rá. (A meglepetés azért is volt hatalmas, mert vasárnap óta hasmenés félével küzd a kicsilány, így többször kért pelust és még pisilni se nagyon akart wc-be vagy bilbibe. Ráadásul tegnap a bölcsiben egész nap pelusban volt.) Mivel este még elég híg volt a széklete fel voltam készülve arra, hogy reggel teljes ruha és ágynemücsere vár rám. Tévedtem :D Öltözéskor magától rácsücsült a bilire és jól telepisilte. És ez még nem minden. Ma kihasználtuk a szép időt, bicajoztunk, sétáltunk, kézbesítettük Grétinek a szülinapi meghívóját és még játszóztunk is. Lulu egyszercsak kijelentett, hogy fáj a pocakja, gyorsan félrevonultunk és egy fa tövében nagyon ügyesen elvégezte kis és nagy dolgát is. És ezt még tudta fokozni. Lefekvéskor most is bekészítettem neki a bilit, amit tele is rakott amíg ott voltam. Gyorsan ki isvittem a fürdőbe cuccot, majd elbúcsúztam Lucától. Alig fél órával később miközben épp Gabesszel beszéltem hallom, hogy vmit pakol a lányka odafent. Gyorsan utánajártam a dolognak. Kiderült, hogy megint kakilnia kellett, kiment a fürdőbe a tiszta biliért, bevitte a szobájába, elvégezte a dolgát, zsepivel kitörölte a popóját (mert papírt nem talált), majd kiborította a bili tartalmát a wc-be és az üres bilit beletette a mosdóba és belengedett vizet, mert tőlem (majdnem) így látta. Azóta nem térek magamhoz, olyan nagyon büszke vagyok rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése