2011. január 9., vasárnap

Karácsony, immáron négyesben

Tavaly egy feldíszített fenyőág alá pakoltuk az ajándékokat, de idénre igazi fát terveztünk, kíváncsiak voltunk Luca reakciójára. Nem siettük el, 23-án elhatároztuk hogy kisétálunk a budakalászi karácsonyi vásárba, de lyukra futottunk, ugyanis a meghirdetett-től eltérően nem volt semmi. A hazafele úton beszereztük a fát, érdekes mód Lucát nem is izgatta annyira, inkább arra koncentrált hogy menjünk már a játszóra.
A szentestére elterveztünk mindent, a két gyerek alvása alatt majd feldíszítjük a fát, csomagolunk és főzünk, de Boldinak köszönhetően ez nem jött össze. Mire leértem Lucától öcsisajt már hozta a kötelező sírást ami kb 1.5 órát elvett az életünkből. Andi nyugtatgatta, én díszítettem, csomagoltam és előkészítettem a lazacot és kiszaggattuk a tésztát.


Lucát hagytuk egy picit tovább aludni, Andi még játszott vele majd szépen felöltöztette, ezzel is telt az értékes idő. Csengőszóra érkezett meg a nappaliba ahol a sötétben csak a karácsonyfa apró fényei világítottak. Izgatottan kereste meg, mivel az ajtóból nem lehetett látni, egy szekrény takarta.
Zene nem lévén (valahová sikeresen leszórtuk a 3 napja beszerzett karácsonyi zenét) Andival rögtönöztünk egy 'Kis karácsony, nagy karácsony'-t, reméljük nem hagyott mély nyomokat Luluban. Annál inkább a karcsonyfa, a díszek, és az ajándékok csomagolása. Először észrevette a felakasztott Méziket, majd a mézeskalács-figurákat, amiről tudta hogy ehetőek. Leszedett egyet, beleharapott, majd otthagyta ahogy kell és ment a következőért. Szerencsére a 3. után megunta, de korai volt az örömünk mert megcélozta az ajándékokra ragasztott mézeskalács díszítőelemeket is, amik hasonló sorsra jutottak.

Nini, egy ajándék, de mi az ott rajta?

Fincsi

Újabb érdekes dolog

Ez is finom

Ha már ott tartottunk, megkértük hogy segítsen kiosztani őket. Azért hogy ez könyebben menjen mindneki kis fotókat ragasztott a csomagra hogy tudjuk ki is kapja. Természetesen Lulu erről nem vett tudomást, a mézeskalács miatt mindegyiket magának akarta.
Végül azért eljutott mindenkihez a kis csomagja, és örömmel bontogattuk majd próbáltuk ki a gyurmakészletet, búgócsigát, pénztárcát, pizsamát, hátvakarót (mióta megvan, mindenhol és mindig viszketek csak hogy használhassam).

Mi lehet benne?


Gyúrma

Mese mese mátka

Bobóról nem esett szó, ugyanis ő az igazak álmát aludta. Amikor úgy gondolta hogy kezdődhet az este, ő édes álomba merült és csak a vacsorára ébresztettük fel hogy legyen közös családi fotó. Ő is megkapta a kis ajándékait, aztán elmerült a lámpa nézegetésében.

Örül azért, csak a maga módhán - nem ordít

Vacsora tálalva, orr túrva jó

Eközben elkészült a vacsora is, mindenki jóízűen fogyasztotta a tényleg remekül sikerült friss norvég lazacot. Kevésnek is bizonyult, a kisasszony az adagján felül még Andiéból is megette majdnem a felét - természetesen Orsi baba segítségével.
Az este további része a karácsonyfa csodálásával és gyúrmázással telt, illetve Orsi baba is karrierje csúcsára ért, ugyanis Luca szerint ő hozta a fát és az ajándékokat is. Ezzel megoldódott az a problémánk hogy ki is hozza ezeket ha netán Lulu megkérdezné, jövőre meg kitalálunk valamit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése