2010. március 14., vasárnap

Kirándulás Csobánkán

Tegnap baráti összejövetel volt és Vikiék (Viki, Zsolt, Olivér) nálunk aludtak. A reggel jól indult, hatan sertepertéltünk a konyhában és bizony mindenkinek sikerült jól teleraknia a pocakját, amit persze muszáj volt lemozognunk. Zsolt nem akart aszfaltbetyárkodni, ezért Gábor határozott fellépésének köszönhetően, ripsz-ropsz összeszedtük magunkat és már úton is voltunk Csobánkára, hogy kiránduljunk egy jót a természet lágy ölén. Ugyan az időjárás nem volt túl kedvező, erős, hideg szél fújt és borús volt az ég (később jégesőt is kaptunk a nyakunkba) nekiindultunk egy rövidebb túrának.


Most, hogy Luca már jár és ezt a tudományát szorgosan gyakorolja is, nem nagyon engedi, hogy hordozzuk, ezért kicsit tartottam tőle, hogyan is fogunk pár lépésnél hosszabb távot magunk mögött hagyni. Megérkezésünk után Lulu néhány méter után úgy döntött, hogy nagyon nincs kedve viaskodni a széllel és kérte vegyük fel, így került Apa hátára a pici lánya :D Először némi tiltakozás volt tapsztalható, majd kisebb igazításokat követően hamar odabújt Apához, aki bizony boldogan repült vele végig az egész úton. És bizony Luca nagyon jól érezte magát, hamar el is aludt és majdnem az egész utat végigg szuszogta Apa hátán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése