2010. február 6., szombat

Néha igazán égnek áll a hajam

A mai délelőtt után ezt persze leginkább mi mondhatnánk. Történt az, hogy a kedves szülők, azaz mi, megbeszéltük tegnap Ritáékkal, hogy elmegyünk közösen szánkózni a töltésre, majd kirúgunk a hámból és ahelyett, hogy főznénk valamit a gyerekbarát pizzériában ebédelünk. És bizony ember tervez, Isten, alias Luca, végez. Amint elindult az autó Lulu békíthetetlen üvöltésbe tört ki és bizony jó sokáig bírta szusszal. Amikor kiszálltunk az autóból volt több kisebb hatásszünet, de a folytatás nem maradt el. Fél órát sem voltunk a levegőn, amikor úgy döntöttük inkább irány haza. És igen, jól gondoljátok hazáig hangos üvöltés volt az autóban. Aztán persze itthon a kisasszony úgy viselkedett, mintha mi se történt volna. Hááát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése