2009. október 6., kedd

Az új ülés

Lulu a jó étvágyának és az anyatejnek köszönhetően szépen gyarapodik, 9 kg körül jár a tömege. A Mamitól kapott kis hordozót már jócskán kinőtte, amit úgy adott a tudtunkra hogy
azautóutat hazáig végigordította, bárhonnan is indultunk.
Ez nem tett jót egyikőnknek sem, anyának a hallása, apának az idegei bánták. Feltérképeztük a biztonsági gyerekülés felhozatalt, boltoztunk, próbáltunk, teszteket és véleményeket olvastunk, végül kikötöttünk a BeSafe-nél. Persze Luca szava volt a döntő, minden próbánál jól érezte magát benne, tetszett neki a kényelem, és hogy nem fekszik hanem ténylegesen ülhet.

Ma reggel Thész Luca pakkot kapott, nem is kicsit, nagyot. Este közösen kibontottuk, és kicsi lányunk nagy örömmel fedezte fel tartalmát, tesztelte kívülről, belülről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése