Hétfőn sárga lufival díszített bicajjal vidáman indultunk és az óvónénik kérésének megfelelően 9-kor (reggeli után) érkeztünk. Miután megkerestük Lulu hóvirágos akasztóját és átvettük a benti cipőt beléptünk a Süni csoport szobájába, ahol a gyerekek, Kati néni és Roni néni már elmélyülten játszottak. Ugyan üdvözöltek minket, de különösebb figyelmet nem fordítottak ránk. Bátorításomra azért beljebb kerültünk és "körbeszaglásztuk" a terepet. Leginkább a babasarok érdekelte, elsősorban szemlélődött, olykor megfogott egy-egy állatkát vagy edényt, de semmivel nem időzött hosszabban. A gyerekekre, óvónénikre időnként rápillantott, de a szemét inkább rajtam tartotta és mindvégig a közelemben maradt. Aztán Kati néni összehívta egy kupacba a gyerekeket, akik szépen sorra bemutatkoztak Sün Samunak. Luca az ölembe kucorodott és amikor rá került a sor mosolyogva kezet fogott a kis sünivel és elmondta neki, hogy őt Luca Rozáliának hívják, majd megmutatta a saját kis sünijét is. (Látszik, hogy a második nevét nem használjuk, így a hivatalos forma nála nem a családnév + keresztnév formulát jelenti, hanem, hogy elárulja a második nevét is.) Az udvarra együtt mentünk, majd miután közösen bejártuk azt, egy rövid időre (kb. 45 perc) búcsút vettünk egymástól. Visszatértemkor Kati néni ölben cipelte a kicsi lányt, aki állítólag egyszer sírt egy kicsit és kérdezgette, hogy "Mikor jön már Andi?"
 |
| Mászókaépítés Kati nénivel |
Kedden a csoportszobába lépve eltörött a mécses, patakzott Luca könnye és egyátalán nem akart elereszteni. Amikor kicsit megnyugodott próbáltam belelkesíteni, de nem jártam túlzott sikerrel. Az óvónénik nem figyeltek ránk, tanácstalanul álltam a helyzet elé. Végül odalépett hozzánk Kati néni és szólt, hogy ugye a gyurma receptjét nem felejtem el. (A látogatásuk alkalmával megígértem hogy leírom az sk gyurma receptjét.) Hát akkor aztán nagyon szidtam őt magamban, hogy most aztán valóban ez a legfontosabb. Aztán nagy levegőt vettem és kihasználtam a közelségét és megkérdeztem, most akkor menjek vagy maradjak. Búcsúzzak, hangzott a válasz, így megkeményítettem a szívem és elköszöntem (kb. 2 órára) a zokogó manócskámtól. (Hazafelé én is több papírzsebkendőt fogyasztottam.) Érkezésemkor már nagyon várt és mint megtudtam az elválást követő sírás nem tartott olyan sokáig és az udvarra már vidámna jött, sőt Gergővel (őt már a játszóról ismeri egy kicsit) is játszott.
Ma reggel Apunak hangsúlyozta, hogy Ő nem bölcsibe, hanem oviba megy. Aztán a készülődéskor bejelentette, hogy nem akar menni, próbáltam a megjegyzését figyelmen kívül hagyni; bejött. Motorral, mosolygó arccal indultunk és a szobába is bátran belépett, ahol Roni néni kérésére rögtön - könnyekkel kísérve - el is búcsúztunk. Az óvónénikkel még tegnap abban maradtunk, hogy n12-re megyek érte és bár mára már rendeltünk ebédet hazamegyünk. Magamban ezt átgondoltam és arra a döntésre jutottam, hogy érkezésemkor felvetem, Luca ebédeljen mégis a gyerekekkel. Mielőtt ma kimentem volna hozzá az udvarra meglestem az épületből és azt láttam, hogy elsősorban Kati néni társaságát keresi és már incselkedik (hozzáér, csiklandozza) is vele. Örömmel fogadott és kijelentette, hogy szeretne a gyerekekkel ebédelni.
 |
| Ebédre várva |
Megbeszéltük, hogy rendben, ez esetben én ugyan ott leszek, de háttérben maradok és az óvónénik utasításait kell követnie. Szépen sorbaállt és a kis kígyó ügyesen felvonult az emeltre, ahol az elsők között vette át a cipőjét és egy gyors pisilést, kézmosást követően asztalhoz is ült. Aztán becsukódott az ajtó és én kint vártam. Elsőként énekeltek, mert az egyik kislányt köszöntötték névnapja alkalmából, majd ebédeltek, kezet mostak. Fáradt, élményekkel teli, mosolygós gyereket kaptam haza. Azt hiszem jó úton haladunk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése