Eljött a csütörtök, az első ovis - CUMI NÉLKÜLI - ottalvós nap. Annak érdekében, hogy meghozzam Lulu kedvét a dologhoz reggel közösen választottunk neki kispárnát (az én régi babásomra esett a választása), majd bepakoltuk a tisztasági csomagot - benne az általa választott cicás fogkefével és vadiúj vizilovas fogkrémmel - és az oviba varrt (Ági munkája) madárkás tatakróhuzatot, amire én "hímeztem" neki a hóvirágot.
Néhány nélkülözhetetlen kis barát - bölcsis, akarom mondani ovis süni, csücsök manó és kendő - is velünk tartottak.A gyors búcsúzást most is könnyek kísérték, de 5 perc se telt bele és megnyugodott a kicsicsaj. (Micsoda önkínzás az anyai szívnek, ha kíváncsi és biztonságban akarja tudni a gyermeket, akit elereszt.) Az óvónénikkel történt megállapodás szerint fél 2-kor betelefonáltam, hogy megtudakoljam minden rendben van-e Luluval. "Mindjárt odamegyeke. Csend van. Nem sír senki." hangzik az óvódavezető válasza, miközben beszól Roni néninek. "Csendben pihen, de nem alszik, ha tudok menjek érte." mondja az óvónő. "Miért is?" gondolom én kissé felháborodottan. "Luca van hogy itthon sem alszik." tájékoztatom újra az óvónőt. "Csendben van, senkit nem zavar, hadd pihenjen. Alvás után megyek." mondom én. "Rendben, akkor 3 körül gyere." hangzik a válasz. Amikor megérkezek még csendben pihennek a kicsik, bekukucskálok Lucához, nyugodtan fekszik, de rögtön felcsillan a szeme, maint észrevesz. Miközben felkel és odajön hozzám Roni néni csendesen összeszedi a cuccait, megsimogatja és elbúcsúzik tőle. Az ölembe kucorodik, a cumiját kéri, amit nem vittem magammal, ettől elkámpicsorodik, de nem sír, egy ideig még csendesen ülünk a padon, majd megeszi a müzliszeletet és útnak indulunk. Jókedvű, de látszik rajta, hogy nagyon fáradt, a könyvtár ötlete felvillanyozta. Ott pihen még egy kicsit, mesélek neki, majd egy nagyobb hisztit követően (egyértelműen a fáradtság volt a kiváltója) fagyizunk a bölcsi lépcsőjén és összeszedjük Öcsit, aki örömében ugrálva, kurjongatva rohan hozzánk. Hazafelé megálltunk a játszón, ahol Daniék már vártak ránk. Mint két kis szerelmes futottak egymáshoz a nagyok és együtt töltötték egész estig az időt.
Néhány nélkülözhetetlen kis barát - bölcsis, akarom mondani ovis süni, csücsök manó és kendő - is velünk tartottak.A gyors búcsúzást most is könnyek kísérték, de 5 perc se telt bele és megnyugodott a kicsicsaj. (Micsoda önkínzás az anyai szívnek, ha kíváncsi és biztonságban akarja tudni a gyermeket, akit elereszt.) Az óvónénikkel történt megállapodás szerint fél 2-kor betelefonáltam, hogy megtudakoljam minden rendben van-e Luluval. "Mindjárt odamegyeke. Csend van. Nem sír senki." hangzik az óvódavezető válasza, miközben beszól Roni néninek. "Csendben pihen, de nem alszik, ha tudok menjek érte." mondja az óvónő. "Miért is?" gondolom én kissé felháborodottan. "Luca van hogy itthon sem alszik." tájékoztatom újra az óvónőt. "Csendben van, senkit nem zavar, hadd pihenjen. Alvás után megyek." mondom én. "Rendben, akkor 3 körül gyere." hangzik a válasz. Amikor megérkezek még csendben pihennek a kicsik, bekukucskálok Lucához, nyugodtan fekszik, de rögtön felcsillan a szeme, maint észrevesz. Miközben felkel és odajön hozzám Roni néni csendesen összeszedi a cuccait, megsimogatja és elbúcsúzik tőle. Az ölembe kucorodik, a cumiját kéri, amit nem vittem magammal, ettől elkámpicsorodik, de nem sír, egy ideig még csendesen ülünk a padon, majd megeszi a müzliszeletet és útnak indulunk. Jókedvű, de látszik rajta, hogy nagyon fáradt, a könyvtár ötlete felvillanyozta. Ott pihen még egy kicsit, mesélek neki, majd egy nagyobb hisztit követően (egyértelműen a fáradtság volt a kiváltója) fagyizunk a bölcsi lépcsőjén és összeszedjük Öcsit, aki örömében ugrálva, kurjongatva rohan hozzánk. Hazafelé megálltunk a játszón, ahol Daniék már vártak ránk. Mint két kis szerelmes futottak egymáshoz a nagyok és együtt töltötték egész estig az időt.
Pénteken vidáman érkezünk, de az öltözőben - egy a másik kiscsoportba érkező síró kislány hatására - megtorpan és bátortalanul lép be a szobába.Végül aznap is kaptak inni az egerek. Délután fél 4- re érkezek, épp kifele jöttek a teremből és az udvarra készülődtek. Luca mosolyog, kipihentnek tűnik, felragyog az arca, amikor felfedez, büszkén meséli, hogy már uzsizott és ő volt az első, aki elaludt. (Később elmeséli, hogy az ujját szopizta.) Teljesen fel volt dobva, a bicajjal is száguldott a bölcsibe, alig tudtam vele lépést tartani. Bízom benne, ügyes kicsilány, jók a kilátásaink, hiszen mostanra már bizalmat is szavazott mindkét óvónénijének. (Kati nénivel íncselkedik, Roni néni gumicukorkát kap ajándékba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése