2012. szeptember 1., szombat

Oviba készülünk

Mindenféle érzés kavarog bennem. Múlik az idő és az én kicsi Manócskám egyre nagyobb és egyre önállóbb. Biztatom, hogy legyen bátor, nyitott az új dolgokra, hagyja el a cumizást és eközben szívem szerint magunk mellett tartanám és óvnám a világtól. Tudom, most is jó helye lesz és szépen, lassan a maga tempójában majd bizalmat szavaz óvónéniknek és vele párhuzamosan én is meg fogom tenni ezt az utat.
Kezdetnek elég, hogy pénteken ellátogatott hozzánk Kati néni és Roni (Veronika) néni, hogy kicsit megismerkedjenek velünk. Lulu már nagyon várta őket, reggel óta az ablakot figyelte, hogy mikor tűnnek fel biciklijükkel. (Nem tudom miért gondolta, hogy kétkeréken érkeznek, de igaza lett.) Aztán egyszercsak itt voltak és Luca meg sehol. Miközben Bobó folytatta a gyurmázást, Ő elbújt a függöny mögé és várta, hogy rátaláljanak. Szerencsére az óvónénik vették a lapot és összességében elég jól felvették a kicsilány ritmusát. Nem eröltették a beszélgetést, megvárták amíg Lulu fokozatosan előbújt a szoknyám mögül.Aztán előkerült egy kis süni nyaklánc (Süni csoport) rajta Luca nevével és egy hóvirággal (ez lesz a jele) és ott és akkor szerintem Ő is megérezte, hogy valami új kezdődik és hogy az vidám lesz, arról az ajándék lufik biztosították.

Recycling virágok

Az egyik kreatív oldal hívta fel a figyelmemet arra, hogy milyen csudaszép virágmintázata van a pet palackoknak. Amint kiürült néhány ásványvizes üvegünk az aljukat gyorsan levágtam, majd Lucának és Boldizsárnak különböző színű akrillfestéket adtam, hogy kedvükre díszitsenek. Sajnos száradás közben néhány mintáról szinte teljesen lepergett a festék, a többit átkentem olajjal, hogy fényesebb legyen. Ezek most különböző cserepekben díszelegnek.

Szintén böngészés közben akadtam rá erre a papírgurigából készíthető napraforgóra is. Nyárbúcsúztató gyanánt ezt készítettük el pénteken.

2012. augusztus 26., vasárnap

Bocs

Múlt hétfőn (aug.20.) ellátogattunk Veresegyházára a Medveotthonba és képzeljétek el akkora szerencsében volt részünk, hogy láthattuk a tavasszal született 3 kis medvebocs etetését - mackómézet cumiztak - majd pórázon történő sétáltatását a parkban.


2012. augusztus 19., vasárnap

Meseszálló, Bőszénfa

Kedden kora délután érkeztünk Bőszénfára a Meseszállóba. A hely a nevét onnan kapta, hogy a szobák dekorációja egy-egy mese hangulatát idézik fel és ugyan az elnevezés szállóra utal, itt azonban szó sincs róla, sokkal inkább a panzió és a falusi vendéglátás furcsa egyvelege volt tapasztalható. Mi a Jancsi és Juliska "apartmant" (2 szoba, fürdőszoba, wc) foglaltuk le, ennek megfeleően az előszoba falát néhány ezeréves mézeskalácsszív díszítette, míg a hálóhelységeket falapra festett mesejelenetek tarkították.
Az üzemeltető család (Ani néni, Géza bácsi és Géza) 7 éve Balatonlelléről került ide, kedves vendéglátók, akik valóban szívesen látják a gyerekeket, de a profi vendéglátásról még lenne mit tanulniuk. A hely igazi varázsát a kerti játszótér és az állatok (kutya, cica, baromfi, kacsa, bárány, kecske, nyúl, mosómedve, ormányos medve, Irma a szamár, Zsivány a gyönyörű telivér és a pónik - Herceg, Nótafa, Nánika ...) adják. A kedd délután szálló felfedezésével (van a gyerekeknek külön játszószoba is, kár, hogy főleg leharcolt játékok vannak csak benne) és az állatokkal való ismerekdéssel telt.
Luca hamar otthon érezte magát az állatok között; lelkesen etette és simogatta őket, sőt már az első alkalommal felült Nánika hátára is. Másnap és haramadnap aztán lovagolni is módja volt a pónin.
Boldizsár lassan oldódott fel, óvatosan, szigorúan max egy lépés távolságra anyától vagy apától, fedezte fel a tanyavilágot. A kedvencei a kicsi Brum-brum-ok (ormányos macik) lettek, büszkén mosolygott, amikor a medvék megpuszilták a kezét.

A lovaktól eleinte határozottan félt, később eljutottunk odáig, hogy megsimogatta őket, de lovagolni nagyon nem akart.(két alkalommal próbáltuk felültetni a pónira, mindkét alkalommal ordításban tört ki és foggal-körömmel tiltakozott.)
Szerdán ellátogattunk a Katica-tanyára (Patca), ahol - miután vetettünk egy pillantást az állatokra - a csúszda- és játszóházban töltöttük a napot.

Őszintén mondhatom, hogy mindannyian remekül szórakoztunk és mindnekinek csak ajánlani tudom.(Az én személyes kedvencem a zsákos csúszda lett.)

Csütörtökön a kaposvári Virágfürdő vendégei voltunk. A hatalmas strandon több medence és csúszda is volt, mi Luluval és Bobóval leginkább a gyerekmedencében időztünk, amiben több csúszda, viziágyú és bohóczuhany is volt. Szerencsére sikerült rábeszélnünk a törpéket, hogy a nagy medencét is próbáljuk ki, itt volt 3 nagy csúszda, egy barlang szakasz és egy forgatós medence is. A kicsik a karúszókkal most is próbáltak egyedül úszni, sőt az alámerüléssel is próbálkoztak, egyenlőre nem túl nagy sikerrel.
Pénteken a szomszédos Szarvasfarmra látogattunk el, ami tulajdonképpen a Kaposvári Egyetem mintagazdasága és még számos fajt (pl. vaddisznó, bivaly, szürkemarha) tartanak, tenyésztenek a szarvas mellett.

Részt vettünk egy vezetett túrán, aminek során módunk volt testközelből is megismerekedni néhány szelíd, nagyon barátságos állattal. Meg is simogathattuk őket :) 
A látogatásunk méltó zárása a 600 forintos ebédmenü volt, ami levesből (zöldség vagy gyümölcs) és tejfölös gombóccal körített fokhagymás bivalysültből (a hétvégén bivalyosnapokat tartanak) állt. Isteni volt, kicsinek és nagynak egyaránt ízlett.
Délután még ellátogattunk Szigetvárra is, megnéztük a felújítás alatt álló, teljesen kihalt belvárost és elfoglaltuk a várat.

Szombaton azaz ma búcsút vettünk a játszótól, az állatoktól és vendéglátóinktól, majd egy finom ebédet (Visszatértünk a szarvasfarmra, ahol szombat lévén menü nem volt, de voltak ínycsiklandó bivalyos ételek. Ezúttal az enyém - Bivalysteak parmezános grill zöldségekkel kicsit száraz volt.) követően hazajöttünk.

2012. augusztus 18., szombat

2012. augusztus 17., péntek

2012. augusztus 9., csütörtök

Szilvásvárad - dotto és kalandpark

Az előzetes terv szerint ma a kilátóba túráztunk volna, de Boldizsár hajnali ébresztője és a felgyülemlett fáradtság kiütéssel győztek. Tíz után sikerült csak elindulnunk ráadásul a helyszínen kiderült, hogy a dotto - amit előzetesen már beígértünk a csemetéknek - nem megy fel a kilátóba. Gyorsan módosítottuk a programot, dotto oda-vissza a völgyben, majd igény esetén kalandpark.

A kisautó vezetője nagyon kedves volt, visszafele a kedvünkért megállt a "vadasparknál" és megengedte, hogy kicsik is vezessenek.

A Kalanderdőben a gyerekeknek két pályát - Mókus és Maci - alakítottak ki, ezek közül a mi apróságainknak igazán csak a Maci - az is szülői segítséggel - volt teljesíthető. Lulu nagyon bátran nekiindult a kötélpályának és több gyakorlatot is sikerült segítség nélkül teljestíenie.
Az indulásnál Apa segített

Hegymászópalánta
Koncentráció

Alagút - a nagy kedvenc
Boldizsár persze nem maradt ki semmi jóból, bátran és ügyesen követte nővérét a pályán. Méreténél fogva többször szorult segítségre, de amilyen kicsi olyan erős és a fáradtsága ellenére is nagyon kitartó volt.
Biztos kézben

Tarzan

Akár a katonák
Pihenő hegymászók