A mi utcánk alig 20 házas kis zsákutca legtöbbször gyerekzsivajtól hangos. Ahogy beköszönt a jó idő a gyerekek csapatostul kirajzanak a kertekbe és az utcára, ezen apropóból mi szülők is gyakran összejövünk egy kis baráti beszélgetésre. Mindenki ismer mindenkit, segítjük, támogatjuk egymást.
Egy korábbi ötletünket most szombaton végre megvalósítottuk. Utcabulit rendeztünk, amire minden itt lakó fiatal és idős is hivatalos volt és szinte mindenki el is jött. A bográcsgulyás mellé akadt elég innivaló kicsinek és nagynak és persze házi süteményekben sem volt hiány.
A gyerekek rajzoltak, autót mostak, buborékot fújtak, hintáztak, ugráltak, táncoltak, ettek-ittak és még lufis meglepetéssel is készültek egymásnak.
Az idősebbek már több évtizede ismerik egymást, érkezéskor egy asztalhoz ültek. A beszélgetés ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, egy kicsit döcögősen indult. Többségük velün vacsorázott és sötétedéskor mosolyogva távozott.
Mi igyekeztünk befejezni a hétköznap félbehagyott mondatokat, jobban megismerkedtünk az "új" lakókkal és ügyeltünk arra, ogy senki se szomjazzon.
|
18+ |
|
Végre kétkeréken |
|
Ők is szomszédok |
|
Lányok |
|
A legfiatalabb |
|
Két mókamester |
|
Egy igazi nagy testvér |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése