A gyerekek vizuális nevelése továbbra is fontos számomra, bár az intézményesített keretek nem kedveznek a kicsiknek.
A nyár végén, felbátorodva a Kovács Margit Múzeum kedvező fogadtatásán, Gabesszal és Lucával elmentünk a Szépművészeti Múzeum impresszionisták kiállítására. A kiállítás meglepően nagy és széleskörű volt, az össz ügyfélélmény mégis negatívra sikeredett. Történt ugyanis, hogy a felnőttek szemmagasságában elhelyezett kisebb méretű képeket Lulu nem látta, ezért felemeltem. Alig néhány másodperc múlva ott termett egy múzeumőr, aki udvariasan ugyan, de leteremtett, hogy itt ilyet nem szabad csinálni. Megkérdeztem miért? Választ nem kaptam rá. Jeleztem, hogy a gyerek nem látja a kiállítást, a válasz, akkor sem szabad. Némiképp vesztettünk a lelkesedésünkből, de azért megnéztük a képeket. Lulu kedvenc festője Szinyei Merse Pál lett. Majális és Léghajó című művei nagyon tetszettek neki.
Persze a mi kis művészünk végig azt várta, hogy neki, mikor lesz lehetősége végre rajzolni, festeni. Kíváncsian várom, itthon mikor lesznek valóban interaktívak a múzeumok, hogy megkönnyítsék, érthetővé, élhetővé tegyék a művészetet. Mikor lesz már minden kiállításnak szerves része egy terem, ahol lehet szabadon festeni, rajzolni, vagy éppen a kiállított képek másolatait színezni, puzzle-ből kirakni. Hiszem, hogy ezek a módszerek segítenek az élmények feldolgozását és mélyebb nyomot hagyna így egy gyerekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése