Bobesz továbbra is szépen nő; sokat és gyorsan eszik, férfiasakat böfizik és már csak néha bukik. A hasfájás is lassan a múlté, leálltunk a doki néni féle szerről és már csak a messziföldről küldött csodaszert használjuk. (Köszi Csicsi, úgy néz ki használ.) Továbbra is sok a pisi, ami most már főleg a pelusban és nem mellette, a fürdőkádban, vagy Anyán landol, és bizony csak néhanapján, akkor is némi segítséggel (torna, szélcső), van csak kaki.
Öcsi, ha épp nem eszik vagy alszik, akkor biztosan izeg-mozog és közben vidáman gajdol és mosolyog, figyeli a fény-árnyék játékot és a színes babajátékokat. Tegnap sikerült megfognia, ugyan még csak véletlen, a mózes szélén csücsülő paciját is. Nagy kedvence a kukac koma és az aljára aplikált Eni (ööö tőle kapta) sárkány.
A kicsisrác a napirendjét is kialakította. 6-7 között ébresztő, majd a reggelit követően 1-1,5 óra játék, aztán 1-1,5 óra alvás. 10 körül van a tízórai, ezt egy rövidebb kb 1 órás ébrenlét követi, majd egy hosszabb 3-4 órás pihenő (ált. levegőzés a szabadban). 2 körül ebéd, majd 1-1,5 óra játék, aztán 1-1,5 óra alvás. 5 körül uzsonna, majd kb 1,5 óra játék, amit ismét egy rövidebb alvás és ébrenlét követ. 9 fele van a fürdés és fél10-10 fele térünk nyugovóra. Éjszaka ált. egyszer kelünk valamikor 2 és 4 között.

Szóval sárkány!?!?!? :))
VálaszTörlés