A házfelújítás újabb hulláma miatt - ahogy a képek is mutatják - múlt szombaton egy hétre ismét birtokba vettük Vikiék házát.
2012. június 30., szombat
2012. június 17., vasárnap
Gyereksziget
A nagy meleg, a tömeg, a sorbanállás, a gagyi vidámpark nem éppen vonzó elemei a programnak, de találni állatsimogatót, árnyas "bicikliutat", nagy trambulint, célbadobót, gyümölcsárust és Apa kedvéért még lángosost is.
Nézzétek, ki, mit választott.
Ez komoly, hogy Apu nem akar adni nekünk a lángosból?
Egy kicsi mozgás ...
Szeretet
Szedd magad Eper
Pénteken késő délután ellátogattunk a szomszédos eperföldekre, hogy begyűjthessük a maradék megbúvó szemeket. A gyerekek egy-egy homokozó vödröt kaptak, mi optimisták lévén egy kisebb ládával készültünk.Lulu nagyon ügyesen keresgélte és szedte a piros a szemeket és csak keveset evett.
Boldizsár bezzeg kezében a lila vödrével lelkesen szaladt a sorok között , hogy begyűjtse Apu és Anyu által leszedett szép, egészséges gyümölcsöt, aminek persze a nagyja a hasába vándorolt. Ennek ellenére azért sikerült mindkét vödröt és a pocakunkat is megtölteni az édes, zamatos szamócával.
A nagy meleg miatt rögtön a hűtőbe tettük az epret, de másnap miután mindneki evett belőle a maradékból, nehogy kárba vesszen, isteni lekvár készült.
Bobót azóta, ha kérdezgetjük mi van a pocakjában az egyetlen lehetséges válasz az EPER!
2012. június 15., péntek
Mostanában
Nemigen írtam rólunk, pedig a gyererkek nap mint nap valami újdonsággal lepnek meg. Luca bölcsi után vagy lefekvéskor részletesen beszámol a bölcsiről. Elmeséli hanyadikként érkeztek, miket ettek, kivel és mit játszott, milyen színű ágyban aludt (ha épp nem csak pihent) és mikor, hol ették meg Bobóval és Danival a reggeli induláskor zsebébe rejtett meglepetést (gumicukor, csoki, stb). Most már nem csak a kézműves foglalkozások és a torna egyik legaktívabb résztvevője, hanem az énekes-mondókás délelőttök hangadója is. Itthon is megállás nélkül énekel, gyakran persze saját átiratokat. :) Újabban egyre több kis társát emlegeti itthon, reggelente szép ruhába kell öltöznünk, mert Fédra is abban lesz és előfordul, hogy nem akar pisilni, mert majd csak Danival szeretne. Budával építeni, Olivérrel autókázni szeret és a minap Angelikával kettesben vonultak el uzsonna után a játszószobába babázni. Bobóval napközben csak az étkezések és a szabad játék során a kertben ill. délután találkozik, de minden nap beszámol arról, milyen napja volt az öccsének.
Boldizsár reggelente most már engem is úgy ébreszt, hogy odaadja a telefonomat és a szemüvegemet, majd elkezd rendületlenül rámolni. A bölcsiben nehezen válik el tőlünk, gyakran nem akar elereszteni minket és sír. Aztán persze hamar megnyugszik, továbbra is vidám, kiegyensúlyozott; az akaratossága a bölcsiben is megmutatkozik. Imád alagutazni, csúszdázni, gurulni, kulcsot lopni és lelkesen kézműveskedik (fest, ragaszt, gyurmázik). A műveire nagyon büszke, mindig megmutatja a falon, hogy melyiket készítette és persze ilyenkor nagyon örül magának.Vasárnap óta már ő is lelkes futóbringa tulajdonos, különösebb gyakorlásra nem volt szüksége, már az áruházban profin "tekert". Annyira ráharapott a dologra, hogy csütörtökön Gabesz babakocsit már nem, csak két bringát szállított magával a bölcsibe, amivel aztán délután gond nélkül hazajutottunk.
A törpék nagyon szeretik egymást, gyakran - kisebb-nagyobb veszekedésekkel tarkítva - keresik egymás társaságát és örömmel bandáznak együtt. Mára remek lakótársak lettek, a fektetés sem okoz különösebb nehézséget esténként. Mese után Boldizsár esténként puszival szeretne elköszönni Lucától, aki ezért nem különösebben rajong, ezért általában kiegyeznek egy hasra pusziban, majd nyomás aludni. Öcsit ilyenkor még egy kicsit ölbe vesszük, ringatjuk, énekelünk neki, majd szépen lefekszik, magához öleli Vau-vaut, Brum-brumot és az éppen aktuális további kedvenceket és elaltaja magát. Utána odakucorodunk Luca mellé a földre és miközben a haját, pofiját simogatjuk elmeséljük neki a napját, majd egy puszi vagy ölelés után szép álmokat kívánunk nekik és reménykedünk abban, hogy nyugodt éjszakánk lesz és kipihenten fogunk mi is ébredni.

Végre
Majd két hétig tartó nyafogás, némi nemevés és két pocsék éjszaka kellett ahhoz, hogy végre kibújjon Boldizsár második (bal felső) szemfoga is. Hip-hip-hurrá!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)