Ma délután Lulu kijelentette, hogy "Nem megyünk ki!". Alig 10 perccel később hallom, hogy kinnt csivitel a lány a teraszon. Miután anyai szigorral leteremtettem, hogy egy szál pólóban és papucsban nem megyünk ki, gyorsan felöltöztettem és hagytam játszani Minnie egérrel. Mire én is kimentem már megtört és megpucolt egyedül egy diót és fel is tálalta azt játszópajtásának.
A délután hátralévő részét természetesen kinnt töltöttük a napsütésben. Később Boldizsár is felébredt és lelkesen csatlakozott hozzánk.
2011. március 28., hétfő
Az új frizura
Szombat este a szokásos heti hajmosást követő fésülködés során Luca kijelentette, hogy nagyon csikizi a haja, ezért vágjuk le. Miután Apa engedélyt adott a merényletre életemben először levágtam a kicsicsaj haját. Kicsit izgultam az eredmény miatt, de szerencsére mindenkinek tetszik az új frizura.
2011. március 27., vasárnap
Mesekönyvek
Ősz óta Boribon mellett a népszerű Anna, Peti, Gergő sorozat két kötetete a nagy kedvence Lucának. Újabban Ő maga is ezekből olvas esténként Bobónak. :D A rövid történeteket már nagyon jól ismeri és a mesecímek mellett szereplő kezdőképek segítségével maga választja ki a tartalomjegyzékből, hogy melyik mesét szeretné éppen hallani. A szókincse is szépen szaporodik és a hétköznapokban a szerepjátékokhoz gyakran merít ötletet a könyvből. Megvizsgál minket, játékboltot nyit, megszereli a járókát, a szekrényeket, stb. Néha egész szófordulatokat, mondatokat is átvesz. Ma például a megfelelő gesztusok használata mellett egy váratlan helyzetben az alábbi hangzott el: "Ooo, van egy ötletem!" Azért remélem lassan lesznek újabb favoritok, mert én a gyakran döcögő, nehézkes stílusát nem igazán kedvelem ennek a sorozatnak. Őszintén szólva számomra is örömöt okoz, amikor végre Kippkopp-ról, Maszat-ról olvashatok, vagy egy kicsit újra böngészhetek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)