.jpg)
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 26., csütörtök
2010. augusztus 22., vasárnap
Nagyinál és Kempinél jártunk
Alighogy kinyitotta Manócska a szemét csörgött a telefon, hogy Nagyiék meglepetéssel és ebéddel várnak minket. Lulu hangos sikongatások és örömujjongások közepette várta, hogy a Nagyi végre kibontsa az új játékokat és közelebbről szemügyre vehesse a babákat, a cicát, a kutyust, a barit ... Az összeszerelést még gyakorolnia kell, de addig is remek szolgálatot tesz az általam épített házikó.
Kétszer is ebédelt ma Törpe, először Kempi ölében ülve falt be egy nagy adag borsólevest, aztán egy megtévesztő hadműveletet követően (hű de fáradt, irány az ágy), másodszorra Apa ölében csücsülve eszegette ki a cukkinis rakott krumpliból a főtt tojást. Később aztán Kempivel aludt is egyet, majd az uzsit követően felfedezték a környéket is kettesben. A motoros kiruccanás olyan hosszúra sikeredett, hogy a hazaút előtt még közösen meg is vacsiztunk.
2010. augusztus 21., szombat
Pepe az új barát
2010. augusztus 20., péntek
Augusztus 20.
Az ünnepi tömeg soha nem volt túl vonzó, de azért szerettünk volna kimozdulni egy kicsit mégpedig autó nélkül. A legvonzóbb programnak a gasztrosétány felfedezése tűnt, de amint megérkeztünk el is ment a kedvünk tőle, hála a Lánchíd Rádió bömbölésének.
Úgy döntöttünk itt az alkalom, hogy közösen felfedezzük az árnyas játszóteret, amit munkába menet már annyiszor láttam. Lulu először felmérte Apával a terepet, majd gyakorolta a vezetést, homokozott, kalózkodott, lovagolt, csúszdázott; igazán remekül érezte magát.
Hazafele már nagyon fáradt volt, egyszer Apához, másszor Anyához és Kispocakhoz bújt.
Ébren kibírta hazáig, sőt egészen estig, csak az idegeink károsultak.
2010. augusztus 19., csütörtök
Úton vannak a szemfogak
Rég nem volt ilyen pocsék éjszakánk és nyűgös nappalunk. Remélem, hamar kibújnak azok a fránya a fogacskák.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)